Elkészítettünk egy több részből álló oktató anyagot, melyben végigvezetünk a kezdeti lépéseken.
A leckékben megválaszoljuk neked azokat a kérdéseket, amelyek általában minden alkalommal fel szoktak merülni az első konzultáción.
Az Egyesült Államokban az ottani adórendszer betartásának, igazgatásának és kikényszerítésének teljes költségeit a beszedett adóbevételek 10 és 20 százaléka közé becsülik. Nálunk ez jóval alatta marad, viszont a magyar adórendszer az egyik legbonyolultabb, legösszetettebb nemzetközi viszonylatban és az adóhivatal igen magas összeggel “díjazza”, ha hibázol!
Az első hiba, amit a legtöbb kezdő vállalkozó elkövet, hogy előbb megalapítja a vállalkozását és csak utána keres könyvelőt.
Hogyan kerülheted el bírságot? Többszáz jogszabály naprakész ismeretével, vagy szakember (mérlegképes könyvelő/adótanácsadó) segítségével.
Egy vállalkozás indításánál vannak döntések, melyek hosszú távra szólnak és nem, vagy csak jelentős következményekkel módosíthatók utólag. Több millió forintod is bánhatja, ha egyedül vágsz neki, megfelelő ismeretek nélkül!
Ezért elkészítettünk egy több részből álló oktató anyagot , amelyben végigvezetünk a kezdeti lépéseken.
A leckékben megválaszoljuk neked azokat a kérdéseket, amelyek általában minden alkalommal fel szoktak merülni az első konzultáción.
Máriát, aki jelenleg nem csak kezdő vállalkozásom könyvelését végzi, hanem a könyvelői feladatain túlmenően segít megérteni alapvető fogalmakat is, körülbelül 3 éve ismertem meg sport tevékenységem kapcsán, mikor egy helyi karate versenyen felvállalta a fotós szerepét. Megtudtam, hogy könyvelő, így mikor arra az elhatározásra jutottam, hogy vállalkozóként tevékenykedem tovább, a felmerült kérdéseimmel, aggályaimmal és ötleteimmel egyaránt hozzá fordultam. Mint később kiderült, ez jó döntés volt, hisz sikeresen megnyertem egy pályázatot, ami kétségtelen, hogy az ő szupportív munkája nélkül nem valósulhatott volna meg. Annak ellenére, hogy elárasztottam őt mindenféle kérdéssel, még nem volt példa arra, hogy ne tudta volna valamelyikre is a választ, ez hatalmas visszaigazolás számomra a szakmai tudásával kapcsolatosan. Mégis, ha valamit ki szeretnék emelni Máriával kapcsolatban, az az, hogy szakmai különbözőségünk ellenére is tud hétköznapi nyelven bonyolult ismereteket világosan elmagyarázni. Mikor elárulta, hogy szeretne könyvet írni a fiatalok számára, hogy érthetőbbé tegye a pénzügyi, adózási és számviteli alapfogalmakat, csak támogatni tudtam benne, mert tudom mekkora segítség volt nekem is ezeket a fogalmakat tudni és érteni.”
Mihalik Csaba, fuvarozó