[FRISSÍTVE!] Mégis csökken a kata keret a kata mentesség miatt? Több tízezer katás vállalkozás helyzete bizonytalan a NAV egymásnak ellentmondó állásfoglalása miatt

Több tízezer katás vállalkozás helyzete vált bizonytalanná a NAV egymásnak ellentmondó állásfoglalásai és a kormányrendelet hiányos, félreérthető megfogalmazása miatt.

Frissítés! (2020.04.07. 18:30)

Várakozásunknak megfelelően a NAV módosította korábbi álláspontját, mégsem csökken a katások kerete!

” Hivatalunkhoz érkezett … iktatószámon érkezett megkeresésére adott tájékoztatásom katás bevételi értékhatárra vonatkozó részét a  Pénzügyminisztériummal történt egyeztetés alapján az alábbiakra módosítom.

A Rendelet szerinti mentesülés nem okozza a bevételi értékhatár csökkenését, azaz az egész évben katás adózók esetében továbbra is 12 millió forint az éves bevételi értékhatár.

Korábbi tájékoztatásomból eredő kellemetlenségekért szíves elnézését kérem.

Tisztelettel:

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Központi Irányítás

Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási Főosztály

 

Mint korábban már írtunk róla, bizonyos tevékenységeket végző katás vállalkozások március-június hónapra mentesülnek a kata fizetési kötelezettség alól,  amennyiben megfelelnek a kormányrendeletben foglalt feltételeknek. Cikkünkben utaltunk arra, hogy a kormányrendelet pontatlan szövegezése miatt tulajdonképpen akár plusz adófizetési kötelezettsége is keletkezhet a katás vállalkozásnak. Emlékeztetőül: 

“Nem tisztázott, hogy erre az időszakra van-e a katás vállalkozásnak kata kerete (havi 1 millió forint), illetve a tételes iparűzési adót választó katásoknál csökkenti-e a 2,5 millió forintos adóalapot. A kata törvény ( 2012. évi CXLVII. törvény ) szerint ugyanis:

8. § (6) *  Azon kisadózó vállalkozás, amely a naptári év minden hónapjára köteles az (1)-(2), valamint a (4a) bekezdés szerinti adót megfizetni, a kisadózó vállalkozás bevételének naptári évben elért összegéből a 12 millió forintot meghaladó rész után 40 százalékos mértékű adót fizet. Ha a kisadózó vállalkozás nem köteles a naptári év minden hónapjára az (1)-(2), valamint a (4a) bekezdés szerinti adót megfizetni, a 40 százalékos mértékű adót a kisadózó vállalkozás bevételének a kisadózó vállalkozási jogállás fennállásának az (1)-(2), valamint a (4a) bekezdés szerinti adófizetési kötelezettséggel érintett hónapjai és 1 millió forint szorzatát meghaladó része után fizeti meg.

Ezzel a megfogalmazással összhangban áll a kormányrendelet szövege:

” Az e bekezdés szerinti adófizetési kötelezettség alóli mentesülés”

Vagyis a kormányrendelet szerint nincs adófizetési kötelezettség, így elvileg csökken a kata keret is, ami akár 40%-os különadó befizetést is eredményezhet. Kellene egy kiegészítő kormányrendelet hozzá, ami egyelőre várat magára.

Frissítés!! A NAV állásfoglalása szerint nem csökken az évi 12 millió forintos kata keret, ettől függetlenül várjuk a kormányrendelet kiegészítését,  mert a NAV állásfoglalása csupán szakmai véleménynek minősül, kötelező jogi erővel nem bír,  ahogy azt jelzik is minden egyes állásfoglalásukban. “

Az állásfoglalás szövege pontosan: 

“A Korm. rendelet nem tartalmaz arra vonatkozó szabályt, hogy a mentesülés csökkentené az éves bevételi értékhatárt, a Korm. rendelet vonatkozó szabálya is csak azt mondja ki, hogy e hónapokra nem kell megfizetni a tételes adót, és a kisadózói státusz fennáll, azt nem érinti a fizetés alóli mentesülés. Tehát a mentesítés nem olyan esetnek számít, mint a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény 8. § (9) bekezdés szerinti, adott jogálláshoz, körülményekhez kapcsolódó fizetés alóli mentesülés. A fentiekre tekintettel a Korm. rendelet szerinti mentesülés nem okozza a bevételi értékhatár csökkenését, azaz az érintettek esetében továbbra is 12 millió forint az éves bevételi értékhatár.”

Ezzel szemben a mai napon felkerült az egyik szakmai csoportba egy ennek teljesen ellentmondó NAV állásfoglalás, mely szerint 

” A Katv. (2012. évi CXLVII. törvény) rendelkezései alapján 40 százalékos mértékű adót kell fizetni a katás vállalkozásnak arra a bevételére, amely meghaladja a tételes adófizetési kötelezettséggel érintett hónapok és 1 millió forint szorzatát.

A Rendelet 1. § (8) bekezdése szerinti, május-június hónapokra mentesülés azt jelenti, hogy a bevételi értékhatár számítása során ezeket a hónapokat nem lehet számításba venni. Abban az esetben tehát, ha egyébként a mentesüléssel nem érintett 8 hónapban tételes adófizetési kötelezettséggel érintett Ön, mint kisadózó, akkor a12 millió forint helyett 8 millió forint lesz a bevételi értékhatár, amíg nem kell százalékos mértékű adóval számolni.

A Korm. rendelet 1. § (8) bekezdése szerinti mentességhez nem kell bejelentést tenni a NAV felé, a NAV a nyilvántartásában szereplő adatok alapján megállapítja, hogy mely kisadózó vállalkozásokat illeti meg a tételes adó alóli mentesség.

Tájékoztatjuk, hogy a válaszlevélben részletezettek szakmai véleménynek minősülnek, kötelező jogi erővel nem bírnak.

Tisztelettel:

Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Központi Irányítás
ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási Főosztály”

A kormányrendelet szövege valóban arra enged következtetni, hogy a kata keret csökken, ellenben elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a jogalkotói szándék ez lett volna, hiszen a tájékoztatások szerint a mentességre jogosult katás vállalkozásnak nem kell külön kérelmeznie a mentességet,  hanem azt hivatalból a NAV fogja “előírni”, vagyis törölni a havi kata adót a vállalkozás adófolyószámlájáról. 

Ez azt is jelenti egyben, hogy a vállalkozásnak nincs lehetősége lemondani a mentességről, tehát amellett, hogy nehéz helyzetbe került,  még plusz adófizetési kötelezettsége is keletkezhet a 40 százalékos mértékű különadó miatt.

Mi, szakmabeliek, valóban megszoktuk már, hogy egymásnak ellentmondó paragrafusok, hatósági tájékoztatások között lavírozva kell eligazodnunk, de jelenleg a veszélyhelyzetből fakadóan nincs felkészülési idő a jogszabályok alkalmazására, azok (szinte) azonnal élnek.

Reménykedjünk benne, hogy a pénzügyminisztérium felismeri a helyzetet és iránymutatást ad ki a jogalkalmazó hatósági szervek (pl. NAV) felé, továbbá készül kiegészítés a vonatkozó kormányrendelethez.

Ha nem akarsz lemaradni a legfontosabb hírekről, iratkozz fel!

További cikkek

Írj nekünk!